Blog

Jól ápolt díszkertekben jelen van a metszőolló, a sövényvágó és az ágvágóolló. A metszés laikusok számára misztikus, jól végezni lehetetlennek tűnő művelet, sokan úgy vélik, inkább nem is közelítenek metszőollóval vagy sövényvágóval növény felé, mert már azzal is tönkre teszik szép növényüket. Pedig néhány egyszerű alapismerettel már jelentősebb növényalakítási eljárás is végigvihető. Ezek bemutatása ennek a blognak a célja, semmiképp nem komoly szaktudás átadása kertészképzés szinten.

A tél, a dísznövények életének évente, egy kritikus szakasza! Talán Ön is aggodalommal gondol erre az időszakra, féltve szeretett dísznövényeit. Indokolatlan lenne ez az aggodalom, amennyiben az éghajlatnak megfelelő, többnyire őshonos dísznövények vagy ezek nemesített fajtái kerülnének kiültetésre. A szép iránti érdeklődés azonban sok, az adott éghajlaton nem honos, különleges és egyedi díszértékkel bíró növényfajt, -fajtát eredményezett és eredményez más, melegebb vagy sokkal kiegyenlítettebb éghajlatú földrajzi helyekről.