Gyorsan növő díszfáink, díszcserjéink

≡ Általában a kerttulajdonosok részéről elvárt igény, hogy a megépített kert, vagy a frissen elültetett díszfa, díszcserje mihamarább betöltse funkcióját! …

Ennek az igénynek természetesen a gyorsan növő növények, fák, cserjék felelnek meg leginkább.

Díszfák esetén napjainkban, már mondhatjuk, az lett az első rendű szempont, hogy méretét gyorsan elérve árnyékolja be az adott területet. Sőt, ültetés során, a fa helyének megválasztásakor, ez a szempont már szinte mindent felülír. Köszönhető ez a klímaváltozásnak, azaz az egyre inkább mediterrán jellegűvé váló hazai klímának.

Díszcserjék esetében nem feltétlenül az árnyékolás a fő szempont, sokkal inkább az, hogy minél előbb kialakuljon az a díszkert, amit a tulajdonos elképzelt. Persze az összes funkcióját betöltve. Ennek az elvárásnak leginkább a gyorsan növő díszcserjék felelnek meg, mindazon túl, hogy alkalmasak kerti terek határolására, talajtakarásra, esetleg teraszokon egyedi dísznek balkonládákba.


Tehát, ezen felmerülő és jogos elvárásoknak leginkább a gyorsan növő díszfák és díszcserjék tudnak megfelelni, melyeket az itt következő két kategóriánkban meg is tud találni és ki is tudja a megfelelőt választani:

A gyorsan növő díszfák és díszcserjék telepítésével elérhető, hogy a megépített díszkert sokkal hamarább betöltse az elvárt funkcióját, és használata élmény legyen már belátható időn belül

 

A gyorsan növő díszfák és díszcserjék kategóriánk lehetőséget biztosít Önnek arra, hogy ennek az elvárásnak megfelelően és igényes minőségben válogassa össze a kertjének növényanyagát!